Chapter 18.~ Ez nem is akkora sületlenség!

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Remélem, hogy tetszeni fog! Az olvasók száma nőtt, fantasztikus! Örültem neki! Megjegyzések száma csökkent, nem örültem neki, de annak igen, hogy legalább 9 összejött. Nem akarok telhetetlennek tűnni!  
Amúgy ezt a részt próbáltam hosszúra írni!
Felmerült bennem egy kérdés.;
Mivel ez már az utolsó részek egyike, ezért szeretném, ha Ti döntenétek el, hogy mi legyen az utolsó 2 rész sorsa. Hogy szeretnétek?  Gyorsan fejezzük be, és legyünk túl rajta, azaz írjam meg gyorsan az utolsó két részt, és tegyem fel holnap meg holnapután  vagy maradjunk a megszokottnál, és 4-5 naponta hozzam? A döntés a Tietek! Kérlek jelezzétek a véleményeteket komiban! 
Jó olvasást.

HAROLD

  Az ajtó kicsapódott, majd valaki becsörtetett rajta, és idegesen bevágta maga mögött. A szobára csönd telepedett. Jó magam is megálltam a járkálásban, amit már órák óta szüntelenül csináltam.

Mindenki a nappali bejárata felé meredt. Már délután fél kettő. Egész nap Niall érkezésére vártunk, mert Ő mindent megold - állítása szerint. Remélem, hogy Ő az. Egy pillanat múlva göndör fürtök jelentek meg a szemem előtt. Niall megállt az ajtóban. Kezeit csípőre tette.

- Na mit mondtam?! Látjátok, itt vagyok?  - fújta ki a tüdejében tartott levegőt, és rám nézett - Hazza, sajnos a fejeden egy nagy púp van. Mert leütöttek.

- Hogy mit csináltak? - Szemeim tágra nyíltak, s úgy vizslattam Niallt. Azonnal mögé rohantam, és tapogatni kezdtem a fejemet. Valóban van itt valami.

- Áú! - csattant fel Niall - Ez fáj!

- Basszus már! - dobbantottam egyet jelentőség teljesen a lábammal. - Miért vagyok ennyire helyes?

- Kis egoista! Niall, örülök, hogy látlak, vagyis, hát Harryt látom, de neked örülök haver - magyarázott Louis nagy vigyorral az arcán.

- Fantasztikus! Niall is megvan! Miután elmesélted, hogy mi történt veled az elmúlt napban, azután újra koncentrálhatnánk a nyakláncra, na mit szóltok hozzá? Vagy elfelejtettétek? - jajveszékelt Liam kezeit arcára szorítva. - Hisz még meg kell találnunk.

- Nekem van egy ötletem, hogy miként lehetne megtalálni - villantott egy ezer wattos mosolyt Louis, majd körbe nézett a szobában.

- Na, előre félek - forgatta meg a szemeit Niall. - Elmesélhetem akkor ?

- Ülj csak le közénk! - pacskolta meg a kanapét maga mellett Zayn. 

Niall elhelyezkedett a kanapén,  s belekezdett a történetbe. 

Őszintén szólva meglepett a dolog, sőt nem is kicsit! Leütik, elrabolják. Belegondolni is rossz, ha nem lett volna test csere, akkor ez velem történik meg. Vajon mit tettem volna Niall helyében? Térden állva könyörögtem volna, hogy engedjenek el? Ötletem nincs...

Niall ésszerűen gondolkozott, és jó volt a hozzáállása a dolgokhoz az elmondottak alapján. Állítom, én még most is az őrült fanoknak énekelgetnék, vagy Isten tudja, hogy mire kényszerítenének. Büszke vagyok Niallra, hogy  ilyen egyszerűen kijutott a fogságából, ráadásul megmentette a testemet is. Remek egy srác!

- Zsír vagy - pacskolta meg Niall vállát Louis. - így kell ezt csinálni!

- Wow! - ingatta a fejét jobbra-balra Liam, majd Niallra emelte tekintetét. - Bántottak?

- Mondom, hogy esélyük sem volt. Megfenyegettem őket - húzta el a száját.- Bocs, Harry, de máshogy nem engedtek volna el.

- Á, rá se ránts ! - legyintettem, s futólag rámosolyogtam. 

***

  A délelőtt nagy része beszélgetéssel telt. Niall csak beszélt, és beszélt, mi pedig hallgattuk. Érdekes dolgokat mondott. Sosem jártam még őrült rajongók lakásán, így furcsa volt hallani, hogy élet nagyságú poszterek borítják a falat, és "Marry me Harry" nyakláncok lógnak a polcról.

  A délután eljöttével ismét a nappaliban gyűlt össze a "One Direction tanács". A mostani megbeszélésünkön a szokásos nyaklánc ügy lesz a téma, mint az eltelt hétben minden nap. Mivel már rájöttünk, hogy el kell kapnunk a nyakláncot, hogy visszaváltozzunk, ezért már csak azt kell kiagyalnunk, hogy miként fogjuk meg ezt az életre kelt tárgyat. Rémisztő a mai világ. Mintha egy rossz misztikus sorozatba csöppentem volna. 

Egy gyakorlott fej rázással hessegettem el bugyuta gondolataimat, s szemeimet a beszédére készülő Louisra emeltem.

A fiú kihúzta magát, majd beletúrt a fején nyugvó kócos tincsekbe. Zayn villogó tekintettel méregette barátunk. Hogy meri még jobban összekócolni a mindig tökéletes Malik sérót?

- Akkor kezdhetném? - türelmetlenkedett Tomlinson, s idegesen mozgolódott a fotelben.

- Itt vagyok! - huppant le a kanapéra Niall, s egy szendvicset kezdett eszegetni.

- Mondjad - forgatta meg a szemét Liam, s hátradőlt Niall mellett. Valószínűleg elkönyvelte, hogy egy Louis hülyeséget fogunk hallani. Én sem várok mást..

- Zaynt Te is figyelsz? - szólította meg Louis, mire Zayn csak felhúzta a szemöldökét.

- Tudod Lou, mióta testet cseréltünk csak téged nézlek - bólogatott. - Jobban mondva, ellenőrizlek.

- Kedves vagy - duzzogott Louis, orrát felhúzta, s elfordult tőlünk.

- Hagyd már abba! - rivalltam rá. - Felnőtt ember vagy! Előbb még beszélni akartál.

- Jó, na - görbítette le az ajkát, majd beszélni kezdett - Szóval, van egy ötletem.

- Ezt már hallottuk - piszkálgatta a körmeit Liam.

- Kuss! - csapott a fotel karfájára Lou, majd folytatta. - Most az van, hogy meg kell találjuk a nyakláncot, ugye? Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha megpróbálnánk mindent ugyan úgy csinálni, mint azon a napon, mielőtt megtörtént a test csere?

- Úgy érted, azon a napon, amikor még önmagunk voltunk?

- Amikor Hazza megvette a nyakláncot? Arra a napra gondolsz? 

- Pontosan! - jött a válasz.

- Ez nem is akkora sületlenség - vakargatta az állát Liam, majd pár perc múlva a szemei felcsillantak, és Louisra nézett. - Ez beválhat!  Te egy zseni vagy! Sosem gondoltam volna! Haver, felnőttél! - s már Louis mellett is volt, és megölelte. 

- Én is! - ugrott fel Zayn, s Niall, majd Liamékre vetették magukat.

- Nem maradhatok ki! - szökkentem talpra, s szinte rájuk ugrottam.

- Skacok, tudom, hogy okos vagyok, meg hogy imádtok, de összenyomtok - mondta ki a szavakat akadozva Lou, mire mi egyszerre másztunk le róla.

- Bocs haver!  - szólaltunk fel egyszerre a srácokkal.

- Visszatérhetnénk a lényegre? - döntötte oldalra a fejét Louis.

- Hogyne! 

Mindenki visszaült az eredeti helyére, s érdeklődő, elismerő pillantásokkal illette Louist. Beszélni kezdett, mint valami nagy alak. Tetszik neki, hogy most az egyszer Ő az ész.

- Holnap akkor megpróbáljuk? De, arra gondoltam, hogy figyelmeztetni kéne Sennát is, hogy lehetséges, hogy érkezönk hajnalban.

- Ez is igaz! 

- Majd én elmegyek hozzá! - emeltem magasba a kezemet, s felálltam. 

- Most? 

- Igen, mert ha nem most, akkor holnap, de ha holnap mennék, akkor nem tudnám teljes mértékben azt csinálni, mint azon a napon, amikor megvettem a nyakláncot, és a nyakunkra hoztam a bajt! - hadartam el egy szuszra, s közben már rohantam is az előszoba felé. A cipőmet a lábamra kaptam, és egy lenge pulcsit a hátamra terítettem. Az ajtót kitártam, s egy hangos "sziasztok" után, már el is hagytam a házat. 

Gyalog vágtam neki az öt perces útnak. Felesleges erre benzint költeni. Míg odaértem belebújtam a pulcsiba, és a kapucnit a fejemre tettem, nem lenne jó, ha felismernének az emberek. Rettegek kimenni az utcára. Niall elmesélte, hogy Ő is kellett volna a fanoknak. Mi van, ha egy óvatlan pillanatomban engem csapnak le, és hurcolnak el egy házba? 

Egy mélyet szippantottam a levegőből, hátha kitisztulnak tőle a gondolataim. Annyira belemerültem idióta gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy már elhagytam az ékszer boltot. Csináltam egy gyors hátra arcot, s nagy léptekkel indultam vissza a bolt felé. Mihelyt odaértem, az ajtaját kitártam, s kérdezés nélkül rontottam be a pult mögé, onnan meg Senna szobája felé.

- Már vártalak! - szólt Senna, amikor meglátott. 

- Öhm, hello! - mormogtam, majd ránéztem.

- Foglalj helyet, kedvesem!

- Köszönöm, nem ülnék le, de mondni szeretnék valamit. A barátom rájött, hogy hogy találhatnánk meg a nyakláncot. Holnap ezt kipróbáljuk! - magyaráztam - Azt szeretném mondani, hogy lehet, hogy hajnalban fogunk kopogtatni az ajtón, hogy itt a nyaklánc.

Senna ajkán egy apró mosoly bujkált. Tekintete ragyogott szavaim hallatára. Percekig csönd honolt a szobában, végül megszólalt:

- Nem kell idejönnötök! - rázta meg a fejét.

- Hát akkor?

- Ha megvan a nyaklánc, egyszerűen csak fogjátok meg mind, majd tegyétek le oda, ahova eredetileg Te tetted le, miután megvetted tőlünk. Ugye Te vagy a göndör?

- Én, én vagyok - bólintottam.

- Értesz kisfiú? A nyaklánc el fog tűnni! Persze, csak ha a barátod valóban rájött, hogy hogy kell visszafordítani a varázst - kacsintott rám, majd feltápászkodott szokásos székéről, és a fal felé lépett. Ujját végighúzta a hatalmas nyaklánc festményen. - Hiányzik már a kicsikém!

- Öhm, rendben, azt hiszem mindent értek. Akkor én most megyek is - mutattam az ajtó felé, majd tétovázva, de elindultam a kijárat felé.

Alig várom, hogy hazaérjek, és mindent elmondjak a srácoknak!

Holnap nagy nap vár ránk! Lehet, hogy napokon belül újra önmagam lehetek...

U.I.: Fejezet elején volt egy kérdésem!