2013. március 4., hétfő

Chapter 7 ~ A koncert.


Sziasztok! Az előző fejezethez 14 megjegyzés, és 27 tetszik gyűlt össze! Nagyon boldog voltam, körülbelül ugráltam örömömben, ráadásul lett plusz kettő rendszeres olvasóm is!
Mint láthatjátok a blogra új desinget tettem, remélem, hogy mindenkinek elnyerte a tetszését! Nézzétek meg az oldalra kifüggesztett blog trailert is, ha gondoljátok! Remélem, hogy érdekes fejezetet sikerült összehoznom nektek, s nem találtok benne kivetni valót.  Gonosz vagyok, mert függő véget hagytam, tudom, de ne haragudjatok! Mellesleg próbálom változatossá tenni a sztorit, mindig más szemszögéből írom!:)
Kitettem egy szavazást, szavazni!!
Jó olvasást!


NIALL


   Az óra délután ötöt ütött. Idegesen markoltam a kezemben lévő mikrofont. Harry helyett kell énekelnem a hosszú dalszövegeit, ráadásul hiba nélkül kell teljesítenem, hogy a Directionereknek ne tűnjön fel semmi. Viszont, ha ez nem sikerül, akkor nekünk lőttek, s minden magazin címlapján vezető hír lesz: A One Direction srácai megbolondultak!
Ezt szeretnénk elkerülni mindenféleképpen! Még a végén az összes rajongónk elpártol tőlünk, s vége lesz a karrierünknek.
Nyeltem egy nagyot, s próbáltam szép dolgokra gondolni. Sikerülnie kell ennek a fellépésnek, utána pedig foglalkozhatunk a test cserével. Vissza akarom kapni a saját bőrömet! Frusztráló ez a magasság, s a göndör fürtök, mellesleg ezektől a gödröcskéktől rohamot kapok. Jobb kívülről szemlélni Harryt, s nem a bőrében lenni.
   Az arénában bejátszották a köszöntő, bemutató kisfilmünket. Az utolsó kép sorok következtek, mikor ki kellett mennünk a sötétbe burkolózott színpadra. Egy hatalmas villanás, majd felcsendült az Up All Night című számunk dallama.
A dal Liam részével kezdődik, így Zayn kezdett el énekelni, hiszen Ő birtokolja Liam barátunk testét. Ezután én következtem, mivel enyém Hazza teste, ezzel együtt csodálatos hangja is.
Elöntött az ütem lüktetése, elragadott a zene, s Harryhez méltóan fel le kezdtem ugrálni, s körözni a színpadon. Nem hazudtoltam meg Hazz testét, sem lelkét. Elénekeltünk jó pár dalt, s következtek a twitter kérdések. Az ezer színben pompázó színpadon egymás mellett álltunk, s vártuk az első érdeklődőt.
- Mi a kedvenc színetek? - olvasta fel hangosan Liam az első kérdést.
Harryre pillantottam, Ő pedig csak megrántotta a vállát, jelezve, találjak ki valamit, nem érdekli.
Mindenki szép sorban mondott egy színt, végül mikor rám került a sor, egyszerűen csak rávágtam, hogy a sötét színek. A közönség tombolni kezdet. Elmosolyodtam, majd ránéztem a hatalmas kivetítőre. Már a következő kérdés díszelgett rajta.
- Ha testet cserélhetnétek egy napra, kivel cserélnétek a bandából? - olvasta fel a kérdést Harry, mire a fiúkkal összenéztünk, s kicsit felkacagtunk. A közönség valószínűleg semmit sem értett ebből.
- Én egyértelműen Zaynt választanám! - mondta egy hatalmas vigyorral a képén Zayn, majd ránézett a testét birtokoló Louisra.
- Én Louist választanám - nevetett fel Louis, majd rá kacsintott Liamre.
- Én Liamet - vett fel Liam egy aranyos mosolyt, amitől a lányok megőrülnek, majd Zaynre pillantott.
Harry sóvárogva felém pillantott, majd kimondta a saját nevét. Végül, én kerültem sorra.
- Én Niall lennék!
Eme iróniával teli kérdés után még voltak érdektelenek, amire gyors válaszokat adtunk csak.
A kérdez-felelek után a Little things következett.
- És most! Következzék a Little things! - kiabált a mikrofonba Zayn, majd folytatta - Különlegesen fogjuk előadni az egész számot! Egymás részeit fogjuk énekelni! - konferált, majd végül hátra lépett.
Mindannyian a színpad elejére ültünk, s a zene elkezdődött. A gyönyörű dallamok magával ragadtak, s mihelyt a saját részem következett énekelni kezdtem. Véleményem szerint, varázsos volt, mintha nem is egy fanokkal megtöltött arénában lennék, hanem egyedül a szobámban. Gitároznék, s énekelném ezt a dalt.


ZAYN

   A koncert zárása képpen elénekeltük a Live while we're youngot. Úgy érzem, megérte délelőtt a négy órás próba! Hibátlanul vittük végig a koncertet, s a kérdésekre is tiszteletre méltóan feleltük. Büszkeség töltött el, hogy ennek a csodálatos bandának a része lehetek, s velük élhetek át mindent! Szó szerint! Ki látott a világon olyan fiú zenekart akik egymás bőrében nyomtak le egy pici baki nélkül egy koncertet?! Hát én csak egyet ismerek; a One Directiont.

***

  Este fél tizenkettőre értünk haza. Személy szerint erőm nem maradt semmihez, csak levágódtam a kanapéra, s vártam, hogy valaki megszólaljon.
Harry, Niall, Liam, s Louis is hasonlóan cselekedtek. Együtt döglöttünk a kanapén, mint valami partra vetett heringek. akkor kaptam észbe, mikor egy furcsa szag ütötte meg az orromat. Niall lába lógott majdnem a számba.
- Harry, vedd ki a számból Niall lábát, meglehetősen büdös - fintorogtam, majd próbáltam másik irányba hajtani a fejemet.
- Igaza van! Vedd ki a számból Niall lábát - erősítette meg előbbi szavaimat Liam is.
- Na jó! - sóhajtott Harry, majd arrébb emelte lábát pár centivel, így már csak a vállamon pihent Niall lába.
- Még jobb - morgolódtam, majd fejemet a mellettem terpeszkedő Louis vállára döntöttem. Kényelmes a vállam!
Majdnem elbóbiskoltam, mikor megcsörrent Liam telefonja. Két kezet éreztem meg a vállamon, mire a szemeim kipattantak.
- Zayn, segíts! Én így nem beszélhetek Daniellel! - meresztett rám kétségbe esett szemeket.
Nyöszörögve nyújtóztam egyet, majd ránéztem Liamre. Nyamnyogtam egy sort, majd megráztam a fejemet.
- Nem fogok a csajoddal beszélni!
- Figyelj, szerinted mit fog hinni, ha így Louisként beszélek vele?
- Azt fogja hinni, hogy Louis fülig szerelmes belé - rántottam meg a vállamat könnyelműen.
- Khm, tudod én nem szórakoznék a helyedben ! - mutatott rám Louis, majd megvillantotta barna szemeimet. - Én is leállhatok flörtölni Eleanorral! Segítsél már Liamnek! Nem halsz bele! Nyálas dolgokat motyogsz Daniellenek! - oktatott ki Louis, mire én felsóhajtottam, s kivettem Liam kezéből a telefonját.
Liam szorosan mellém ült, hogy Ő is hallja a beszélgetést.
- Hallo Danielle - szóltam bele a kagylóba.
- Liam? - jött azonnal a válasz, mire én a mellettem ülő Liamre sunyítottam, aki csak szaporán mutogatott a kezével, hogy beszéljek.
- Igen, én vagyok! - feleltem.


U.I.: 15 megjegyzés, és +2 feliratkozó, s jön a következő rész. Ha ezek nem lesznek meg, akkor a következő rész péntekre várható, ha meglesznek, akkor csütörtökre. xx



17 megjegyzés:

  1. Ahw... Nagyon jooo *-* Ugyiiiiii vagy, siess :'33 <3

    VálaszTörlés
  2. nagyoooooooooooon rohadtul jóó:DD imádlak lizibébi:3

    VálaszTörlés
  3. nagyon tetszett mint a többi :)
    Így tovább :)xx

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. Azt a kurva de jó lett !!! *---* nagyon tetszetős <3

    VálaszTörlés
  6. Imádom KÖVIT KÖVIT KÖVIT KÖVIT KÖVIT KÖVIIIIIIIIIIIIIIT :D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett!!!!!! Imádom! gyorsan hozd a kövit :) ♥

    VálaszTörlés
  8. Oh...nem is tudok mást mondani,csak a megszokottat..imáááddoom ♥ *-* Hogyan lehet így írni???!! Sieees a kövivvel :DD

    VálaszTörlés
  9. Áhh, isteni!! Csak ennyi tellett tőlem most! :DD

    VálaszTörlés
  10. Naggyon jó lett!!! Siess a kövivel!!!imádooom!!

    VálaszTörlés
  11. SZERETEEEEEEM!!! <3 Várom a kövit!!!

    VálaszTörlés
  12. nagyon nagyon jóó lett!!:)
    imádom ezt a blogot nagyon jóól irsz :)
    hamar kövit!! :) Zaayynnnnee :$$ :3

    VálaszTörlés
  13. nagyon nagyon jóó lett !! :)
    ügyes vagy ! :) nagyon jóól irsz :) csak igy tovább :)
    Nialler:$ Zaynee:$ Hazza:$ Leeyum:$ Boo Bear :$ :)
    alig várom már a kövit!:)

    VálaszTörlés
  14. nagyon király lett!:)
    ügyi ! :)
    hamar kövit!

    VálaszTörlés