2013. március 26., kedd

Chapter 12. ~ A nyaklánc magától ment arrébb!

Sziasztok! Pár nap kihagyás után meghoztam az új részt! Már furdalt a bűntudat, hogy ennyien feliratkoztatok, és hagytatok megjegyzést az előző fejezethez, én pedig nem hozok részt napokig. Igyekeztem érdekessé tenni a fejezetet. Úgy gondoltam, hogy most pár érdekes fordulta fog következni a blogban, és nem csak a szokásos lesz!
Továbbra is várok BŐVEBB véleményeket a fejezetről. 
Jó olvasást!



ZAYN

*~*~* 

    Az éjjel semmit nem aludtam. Sennával való találkozásunk körül forogtak a gondolataim. Rettegek Tőle! Még mindig azon az állásponton vagyok, hogy az a nő egy vámpír, csak jól titkolja. A tény, hogy nem alszik, teljesen kiborított. Habár, lehet, hogy csak viccelt, de én nem hiszek neki. Túl hát borzongató a kinézete, és az a titkos szoba is ahova bevitt minket. Az a nyaklánc a falon.. Ráadásul Senna szerint csalafinta, és huncut nyaklánc. Egy olyan nyaklánc, aminek lába nőtt, és szaladgál saját kedvére.
Hirtelen ültem fel, és ráztam meg a fejemet.
- Elég volt Zayn! Ne fantáziálgass!- szidtam magamat halkan, majd lerúgtam magamról a takarót, s elindultam kifelé.
A házban sötétség uralkodott. Ezek szerint még korán van, s a srácok alszanak. Óvatosan lelépkedtem a lépcsőn, majd a konyhába vettem az irányt. A nappalin áthaladva a digitális órára néztem, s észleltem, még csak hajnali öt múlt. Fantasztikus!
Még mielőtt elhagytam volna a nappalit, még hátranéztem, majd mentem volna tovább a konyhába, de megtorpantam mikor egy fényes tárgy villant meg a szemem előtt, majd hirtelen eltűnt.
Ezüst színe, és aranyos csillogása melegséget árasztott, s hívogatott magához. Pontosan ezt éreztem, mikor először megfogtam Hazza nyakláncát.Késztetett valami, hogy megforduljak.
Csináltam egy 180 fokos fordulatot, s szembe találtam magamat Harry keresett medáljával. Eltátottam a számat, s tettem egy lépést a dohányzó asztalon pihenő tárgy felé. Mellé ugrottam, s fel akartam kapni, mikor hirtelen eltűnt a szemem elől. Felnéztem a kanapéra, s lesújtva tapasztaltam; a nyaklánc magától ment arrébb, és nem képzelődtem.
Nyeltem egyet, majd elrugaszkodtam, s az asztalt átugorva szerettem volna elkapni a csalafinta tárgyat, de hasztalan volt próbálkozásom. A nyakék eltűnt, én pedig magammal rántottam az asztalt, ami nagy csörömpöléssel ért földet, s tört össze. Basszus! Ennyire szerencsétlen nem lehetek!


NIALL

    Fordítottam egyet a párnámon, hogy a hidegebb oldala legyen felül, majd megkerestem a kényelmes pózt, hogy újra álomba merülhessek. Épp le szerettem volna hunyni a szememet, mikor meghallottam egy hatalmas puffanást a nappaliból. Csak nem betörő?
Azonnal feltápászkodtam, s felkaptam az első kezembe kerülő tárgyat, ami egy fehér Converse cipő volt.
Halk léptekkel settenkedtem a lépcső felé, a fal mellé húzódva. A fal véget ért, s a folyosó sarkára érkeztem, mikor valami hozzáért a hátamhoz. Egyszerre hallattunk egy ijedt sikolyt az illetővel, majd egymás felé fordultunk, s felemeltük 'fegyvereinket'.
- Harry? - érdeklődtem, majd kifújtam a levegőt, s leeresztettem a cipőt, ahogy Harry is a kezében tartott haj vasalót.
- Niall! - nyögte Ő is. - Te is hallottad?
- Azt a hangos zajt? Igen!
- Nézzük meg! - mutatott a lépcső felé Harry, majd egy haj vasalót mellkasához szorítva indult lefelé. Megráztam a fejemet majd követtem. Harry lelépett a lépcsőről, majd bekukucskált a nappaliba. Végül felröhögött, majd kezével jelezte, hogy menjek utána.
Mikor beléptem a nappaliba, engem is elkapott a röhögő görcs. Zayn a kanapé, és a ripityára tört üveg asztal között ült mozdulatlanul. Liam ki fog borulni, ha Zayn összekarcolja a bőrét, vagy elvágja az ujját. Én is kiborulnék, ha Hazza ilyesmit csinálna, nem is kicsit. Szerencsére Liam még alszik, ami meglepő, hiszen általában Ő szalad először, ha a  legkisebb zajt is meghallja. Kezd egyre jobban hasonlítani Louisra.
- Haver, ne mozdulj! Kiszedünk onnan! - dobta a földre a haj vasalót Harry, majd elszaladt a konyhába, s két partvissal tért vissza. Mióta van nekünk két darab seprűnk?!
- Niall, óvatosan kezd el söpörni a szilánkokat, ne hogy Zaynbe álljon - adta ki Harry a parancsot, mire én csak megrántottam a vállamat, majd felkaptam az egyik partvist, és követtem az utasítását, de előbb eldobtam a kezemben tartott tornacipőt.
- Mi folyik itt? - hallatszott egy álmos hang a hátam mögül. - Mi volt ez a hang? - megfordultam, s Liam állt mögöttem csukott szemekkel. Aludt ez az éjjel folyamán? Mert úgy néz ki, mint egy hulla. Észrevételeim szerint, még nem is érzékelte, hogy Zayn a szilánkok között fekszik, az Ő testében.
- Zayn összetörte az üveg asztalt, nem tudjuk, hogy hogyan, mellesleg a Te tested fekszik szilánkok között! - ecsetelte Harry, mire Liam szemei kipattantak, s ijedten nézett a még mindig szilánkok között lévő, ideges Zaynre.
- Gyorsan, szedjétek ki onnan! Mit csináltál, Te szerencsétlen? Harry add ide ezt a izét - tépte ki Hazza kezéből a seprűt, s eszeveszett módjára seperni kezdett Zayn körül.
- Nyugalom, Liam! Semmi bajod nem lesz! - Zayn megemelte a kezét, majd egy ügyes lökéssel fellökte magát a padlóról, majd lábujjhegyen kilépkedett a szilánkokból. Ezt magától miért nem tudta megcsinálni?! Kellett neki, hogy valaki lelkileg támogassa?
- Mondjátok csak, mit csináltok Ti hajnalok hajnalán a nappali kellős közepén? - jött le a lépcsőn Louis kómás fejjel, hunyorogva. - Miért van összetörve az asztal? - döbbent le, mikor meglátta a temérdek szilánkot.
- Előbb takarítsunk fel, utána elmesélem, hogy mi történt! - bólintott Zayn, majd kihozta a konyhából a lapátot, mi pedig Liammel rásöpörtük a szilánkokat. Zayn a végén már úgy döntött, hogy behozza a műanyag kukát, hogy abba tegyük az összetört asztalt. Az alját, ami nem tört teljesen szét Louis, és Harry kivitték a kertbe a nagy kuka mellé.
- Porszívózz össze, Malik! - parancsolt Louis - Én nem fogok szilánkokban járkálni! Még beleáll a lábamba!
- Oké - sóhajtott fel lemondóan Zayn, s a porszívót előhalászva az előszoba szekrényből elkezdte felszedni az apróbb törmeléket. Mihelyt elkészült, leültünk a kanapéra társalogni. Zayn mindent elmesélt. Azt állítja, hogy látta a nyakláncot, és eltűnt előle. A tegnapi beszélgetés után - Sennával - , minden egyes szavát elhittem Zaynnek. Hihetetlen! Egy futkározó medál játszik velünk. Ráadásul Zayn rémült tekintetét elnézve, nem viccelt ez a Senna sem. Nehéz feladat vár ránk! El kell kapnunk egy idegesítő, de hívogató nyakéket, ami csak úgy, elszalad előlünk!

U.I.: Ne haragudjatok a fejezet hosszúsága miatt, de ha egyszer ennyit szerettem volna írni bele, akkor...
Mellesleg, örülnék, újabb szép megjegyzéseknek! Csak őszintén!

13 megjegyzés:

  1. Imádom,siess a kövivel :)))

    VálaszTörlés
  2. szupi lett^^ hamar köviiit :DD

    VálaszTörlés
  3. Őszinte legyek? Rendben, de akkor hidd is el amit mondok. Na figyelj:
    Annyira jó maga az ötlet, az alapsztori, és annyira hihetetlen, mégis annyira hihető és az egészet hihetetlen jól fogalmazod meg. Vannak benne ilyen "horrorisztikus" vonások, és ez teszi izgalmassá. Ilyen blogot máshol nem olvashatsz! Ilyen csak ITT van és senki más nem tudná ilyen jól leírni és megfogalmazni, és senki más nem tudná megfogalmazni úgy a cselekedeteket, az emberi gondolatokat, és a bennük lévő félelmet, mint TE!
    Egyszóval: TÖKÉLETES!!
    Őszinte véleményt akartál? Azt hiszem megkaptad ;) <3

    VálaszTörlés
  4. I-m-á-d-o-m. hihetlen milyn jol fogalmazol. így tovabb. (sorry telorol vok)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól fogalmazol, nagyon jól írsz, és hihetetlen tökéletes ez a történet is. Egyedi, misztikus, rejtélyes mégis olyan más.. Egyszóval : tökéletes.

    VálaszTörlés
  6. Nekem nagyon tetszik, pedig azt kell tudni rólam, hogy nem szeretem az ilyen 'misztikus' dolgokat. De ez a blog tetszik :D Az egyetlen ilyen témájú blog amit olvasok. :) Kövit *-*

    VálaszTörlés
  7. Én sem tapasztaltam még ehhez hasonló blogot! Az biztos, hogy ez az ötlet ami kipattant a fejedből egyedi és még tényleg nem olvastam ilyet. Tudom, hogy te mindig törekedsz az egyedi más szóval nem sablonos sztoira és sikerült! Sikerült olyat mutatnod ami nem mindennapi!
    Imádom, hozd a kövit! :3

    VálaszTörlés
  8. Most őszintén: ez a kedvenc blogom. Annyira jól fogalmazol,hogy az valami hihetetlen! Maga ez a misztikus dolog is nagyon bejön. Imádom,mást nem tudok mondani!! Siess a kövivel!! :) <3

    VálaszTörlés
  9. Nagyon jó lett, várom a kövit!!! :) <3

    VálaszTörlés
  10. Egy blogról akkor lehet igazán hosszú véleményt írni minden részhez, ha vannak benne hibák. Viszont ebben a blogban nincs egy se! Minden tökéletes, az alapsztori, a szereplők, a megfogalmazás. Imádom! Mást nem tudok mondani! Ja, de igen, annyit hogy siess a kövivel! I'm a Linzer 4ever!!!! <3 :D

    VálaszTörlés
  11. Jót röhögtem ezen a részen,főleg Zaynen.:D
    Várom a köviit. Aztán ne sokáá.^^
    Olvass bele az enyémbe is..(:

    www.colourfullimaginaryworld.blogspot.com

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó lett.Kíváncsi vagyok mi fog történni.Gyorsan a kövit!

    VálaszTörlés