2013. március 18., hétfő

Chapter 10.~ Közel a cél!

 Sziasztok! De örülök nektek! Tegnapi kis viccem után a csoportomban, gondoltam írok/ hozok nektek egy friss részt. Most nem késtem vele sokat, remélem, hogy tetszeni fog, és összegyűlik szép számú komi, és feliratkoztok a blogra. Amennyivel több a feliratkozó, annyival több Harry szemszög lesz( tudom, jó ajánlatXDDDDDDDDDDD).
Öhm, jelentkeztem egy blogversenyre, szurkoljatok nekem. Még egy kérdésem lenne, amire örülnék, ha felelnétek komiban: Milyen lett az új fejléc?!



HAROLD 
                                                                    

    Másnap reggel csörömpölésre ébredtem. Valószínűleg Niall megéhezett, és feltett szándéka növelni a fenekem térfogatát. Igaza van, így sem elég nagy, ráadásul engedélyt kapott rá. Felsóhajtottam, majd kikászálódtam az ágyból. Beletúrtam a fejemen lévő sörénybe, majd reggeli teendőimet elvégzése után indultam le a nappaliba. Általában Liam, és Zayn jóval előbb fent van mint én. Louis a hétalvó a kis családunkban.
Beléptem a konyhába, ahol az asztalnál Niall, és Zayn evett, Liam pedig a pultnak támaszkodva bámészkodott.
- Jó reggelt - tártam ki a hűtőt, és kivettem belőle a tejet, majd az asztalra helyeztem. Kivettem a szekrényből egy tálat, majd a zabpelyhet, végül pedig leültem, és zabpelyhet, és a tejet összeöntöttem a tálban.
- Hé, Liam, ha már ott vagy, dobnál egy kanalat? - vigyorogtam rá , mire Ő csak fa pofával arrébb ment, majd pár másodperc múlva visszajött egy papír zsepivel a kezében. Kihúzta a fiókot, kiemelte a kanalat, majd az ölembe ejtette.
- Kösz haver, egy hős vagy! Még így Louisban is! - kacsintottam rá, mire Ő megforgatta a szemét, majd leült az asztalhoz.
Megmarkoltam a kanalat, majd enni kezdtem a reggelimet. Hihetetlen csönd állt be, nem az a kínos, hanem inkább megnyugtató. Ritka nálunk a nyugalom.
- Vihar előtti csend? - trappolt be a konyhába Louis, majd felrántotta a szekrény ajtót, kivett egy olyan tálat, mint az enyém, majd leült Liam mellé, és Ő is nekifogott táplálkozni.
- Srácok, akkor elmegyünk abba az ékszer boltba? - dobta fel a témát Liam, majd könyökével az asztalra támaszkodott, és állát kezére támasztotta.
- El kéne - bólogatott csámcsogva Niall, majd habzsolt tovább. Rossz ránézni, hogy miként tömi a gyomromat. Viszont, szem előtt tartom, hogy tegnap megengedtem neki, hogy egyen.


*~*~*

- Srácok, mehetünk? - forgatta az ujján a kocsi kulcsot Louis, majd megigazította a fején lévő kalapot. Meglehetősen jól áll Zayn fején ez a kalap, mindig mondtam neki.
- Felőlem - rántotta meg a vállát Liam, majd Louis mellé állt.
- Jelen! - szalutált Niall, majd Ő is beállt a liba sorba.
- Merre van Zayn? - húztam fel érdeklődve a szemöldökömet. Alig mondtam ki ezt a pár szót, Zayn szaladt felénk, egy kapucnival a fején.
- Minek az a kapucni? - kérdezősködött Liam aggodalommal a hangjában.
- Elrejtem a kopasz fejedet - forgatta meg a szemeit Zayn, majd elindult a kocsi felé.


LOUIS


Elfoglaltuk szokásos helyünket az autóban. Mint általában, most is én vezetnék, ha nem lenne Liam birtokában a testem, így nekem marad az anyós ülés, pont, mint múltkor.
- Taposs a gázba, Mackóm, így zárás előtt nem érünk oda - figyelmeztette Niall Liamet, mire Liam, belenézett a visszapillantó tükörbe, felhúzta a szemöldökét, majd egy gonosz mosolyt villantva rálépett a gázra.
- Liam, tanulsz tőlem, még elveszed tőlem a vicces fiú szerepét - dörzsölgettem színpadiasan az államat.
- Hát persze Lou, csak ez a tervem - válaszolt, majd folytatta - Hazz, hol is van ez a bolt?
- Ja, már rég elhagytuk! Nem is értem miért jöttünk kocsival, múltkor gyalog voltam ott, nincs messze tőlünk! - magyarázott Hazza, mire én jóformán homlokon csaptam magamat. És akkor még rám mondják, hogy ütődött vagyok, és mindent elfelejtek? Kezdek kételkedni benne. Harry agya egyre jobban kezd Niallére hasonlítani.
- Akkor forduljak vissza? Mi lenne, ha máskor szólnál? Agyadat otthon hagytad, Hazza? - dramatizálta túl a dolgot Liam, majd egy mellékutcában megfordult, s visszafelé kezdett hajtani.
- Itt menj jobbra! - hajolt hirtelen előre Harry, szinte az ölembe esett Liam akkorát fékezett, hogy be tudjon fordulni.
- Olyan idióta vagy - forgatta szemeimet, majd kifújta a levegőt.
- Itt parkolj le! - csattant újra Hazz, mire Liam ismét a fékbe taposott, majd leparkolt.
- Nem elég, hogy otthon szórakozik velem, még itt is - fonta karba kezeit mellkasán Liam, majd durcásan meredt maga elé. Mint egy rosszul nevelt kisfiú, akinek elvették a nyalókáját, én is így néznék ki?! Te jó Isten!
- Ne drámázzál! - csapta karon Liamet Zayn, majd kipattant a kocsiból.
- Haver, a helyedben nem ütögetném a kezemet, mert még kipirosodik, és nem nézném jó szemmel - fenyegettem meg Zayn, mikor kikászálódtunk a kocsiból. - Tudod, nálam van valamid - simítottam végig az oldalamon, egy hülye pózba beállva, mire Zayn mellém állt, majd meglökött.
- Ne égess be nyilvánosan! - morogta, majd kiegyenesedett, és elindult az ékszer bolt felé.
- Leállnátok a gyerekes viselkedéssel? - húzta fel Hazza szemöldökét Niall, majd elindult követte Zaynt. A többiekkel is így tettünk.
Beléptünk a boltba. Mindenhol üveg szekrények, s bennük csillogó gyémánt nyakláncok, fülbevalók, s drágakövek. Csodálatosan néztek ki. Ha nem lennék Zayn testében, talán meglepném egyel Eleanort.
- Lou! Ez volt az a csaj - rántott maga mellé Harry, mire én felnéztem a lányra. Semmi különleges nem volt benne.
- Menj! Beszélj vele! - löktem meg, mire a fiúk is körénk gyűltek, s együtt léptünk a kassza mögött álló lány elé.

15 megjegyzés:

  1. áááááááá kikurt jó lett:3

    VálaszTörlés
  2. Jó lett :D Én már a csoportban elmondtam a véleményemet a fejlécről :P

    VálaszTörlés
  3. áááááááááááá imádom kövíííííít :)

    VálaszTörlés
  4. Szupiiiii!!! Várom a kövit!!! :) <3

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik! Szupii lett! A fejléc nagyon tetszik, ügyi vagy! ;)

    VálaszTörlés
  6. Imádom a blogod! Persze hogy szurkolunk Neked! Nagyon tetszik az új fejléc és persze a rész is! Siess a kövivel!!!! <3 :D

    VálaszTörlés
  7. Nagyon tetszik!! :)) De miért pont itt kell abbahagynod?! :( Siess a kövivel!!!! :D♥

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett!!!Várom a következő fejezetet!!Remélem hamar jön! :D

    VálaszTörlés
  9. Hey, Lizi!

    Az új fejléc nagyon tetszik. Te csináltad? Főleg azok a körök oldalt. Wow! :)
    A fejezet...hmm mit is mondhatnék? Eszméletlenülmegagigajó lett! (bocsi de túl vagyok pörögve) Az írásmódod is tetszik. Nem túl egyszerű de nem is kell hozzá Értelmező Kéziszótár. És plusz pont hogy nem félsz kicsit régiesebb, viccesebb szavakat használni. Azt hisuem a Little Diamondban volt olyan hogy hajcihő és egyebek. Remélem érted mire gondolok! :)
    És egy kérdés. Hogy jutnak eszedbe mindig ilyen alapsztorik? Főbe lövöm mgam hogy nekem soha semmi eredeti nem ugrik be. :D Sajnálom hogy csak ennyit írok de hulla vagyok és mobilról gépelek. Ezért is can az hogy Névtelenről írok de amn van nevem. :)

    Sok sikert a továbbakhoz: Mido ^^
    U.i.: #linzerforever :)

    VálaszTörlés
  10. Jaj amit kifelejtettem. Tudom hogy ez nem csak rajtam múlik sőt egyáltalán nem, de Hazza mellett Louis is kaphatna majd sok szemszöget? Kíváncsi leszek az Eleanoros dolgokra. Bár nem mintha eddig nem kapott volna hisz most is volt! :D

    VálaszTörlés
  11. Szia. Készen van a kritikád.(:
    http://blogreviews-criticism.blogspot.hu/2013/03/kritika-15.html

    VálaszTörlés
  12. Nagyon nagyon jó lett! Tök jó az új fejléced is!! :)) Kövit hamar!!

    VálaszTörlés
  13. Mondtam h el kezdem ma olvasni nagyon jo hamar kövit tesztik a töri :)

    VálaszTörlés
  14. Szia ^^ egy díj vár rád a blogomon
    http://vampireandwolfsand1d.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés